Statisztika
Ma23
Tegnap143
Hét471
Hónap2003
Összes30669
Ki olvas minket
Oldalainkat 2 vendég böngészi
Admin felület:



Főoldal Aktuális ÉPÜL DEBRECEN ÚJ ÁLLATOTTHONA!

ÉPÜL DEBRECEN ÚJ ÁLLATOTTHONA!

"A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése"
című kiíráshoz

„Kutyaház Állatotthon létesítése Debrecenben”
című pályázat

Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében megjelent az ÉAOP-2010-5.1.3. kódszámú, „A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése” című pályázati konstrukcióra tekintettel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a „Kutyaház Egyesület” által biztosított külterületi ingatlanok hosszú idő óta először teremtenek megfelelő lehetőséget az „Együtt az Állatokért” Egyesület számára egy színvonalas állatotthon kialakítására, jelen pályázati kiírás keretében. A projekt keretében megvalósulhat kiszolgáló épületek, az állatok részére kennelek és kiszolgáló egységek kiépítése, melynek fenntartását a projektet követően a két egyesület közös pénzügyi együttműködése és összehangolt tevékenysége biztosítja. A projekt keretében az állatok és emberek együttélésére, szociális kapcsolatának erősítésének érdekében ismerterjesztő akciókat, oktatásokat, nyílt napot és örökbefogadási programot kívánunk megvalósítani, melynek költségeire támogatást nem kérünk, ezt a támogatóinktól származó bevételből kívánjuk finanszírozni.

Az új debreceni állatotthon létesítésére egy olyan debreceni vagy annak vonzáskörzetében lévő (külterület), kb. 10.000 m² nagyságú terület lenne alkalmas, mely nem érintkezik közvetlenül a lakossággal. Ennek a célnak felelnek meg tökéletesen a DMJV Önkormányzat tulajdonát képező 0452/1 hrsz-ú, „telephely” elnevezésű, 1 ha 6238 m2 területű, és a 0452/2. hrsz.-ú „tanya” megnevezésű, 2524 m2 területű, a valóságban Debrecen, Mészáros Gergely kertben található külterületi ingatlanok (összterületük: 1 ha 8762 m2).

DMJV Önkormányzat Közgyűlésének 203/2010. (VIII.19.) számú határozata alapján DMJV Önkormányzata ingyenes hasznosításba adta a fenti külterületi ingatlanokat kutyamenhely létesítése és működtetése céljából a Kutyaház Egyesület (4030 Debrecen, Balogh M. u. 6/A.) részére 99 év időtartamra azzal, hogy a jogosult köteles az ingatlanokon a hatályos jogszabályi előírások szerinti kutyamenhelyet létrehozni és működtetni. A Kutyaház Egyesület – a két egyesület közötti jogviszony alapján – biztosítja az Együtt az Állatokért Jótékony Egyesület részére az Önkormányzattól térítésmentesen hasznosításba kapott fent nevezett ingatlanokat, a „Kutyaház Állatotthon létesítése Debrecenben” című projekt megvalósítása érdekében, kutyamenhely létesítése és működtetése céljából, a projekt megvalósításának és fenntartásának teljes ideje alatt.

A Kutyaház Egyesület (4030 Debrecen, Balogh Mihály u. 6/A.) két éve alakult azzal a céllal, hogy segítse a helyi állatmenhelyeket. Debrecenben jelenleg egy kutyamenhely működik – az Együtt az Állatokért Egyesület által működtetett Debrecen Hosszúpályi úton található menhely - ennek azonban a többszörösére lenne igény.

Az egyesület elnöke Bernáth Csaba. Az alábbi közéleti személyiségek találhatóak a Kutyaház Egyesület alapító tagjai között: Sándor Tamás, Kerekes Zsombor, Leandro, Igor Bogdanovics DVSC játékosok, Bücs Zsolt és Zoran Szpisljak edzők, Paróczai Sándor a DMVSC egykori játékosa, Lukács László a Tankcsapda frontembere és a dobos Fejes Tamás, a Desperado együttes énekese Betti, Adorján Zoltán és Tihanyi Sándor a salakmotor bajnokai, Csősz Imre olimpiai bronzérmes cselgáncsozó, Tumbász József kick-box világ- és Európa-bajnok, a DKSE férfi kézilabdacsapatából Gúnya Péter, Frey Tamás és Rédei István játékosok, illetve Dánielffy Zsolt színművész.

 

Az Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú egyesület 2004-ben jött létre ,akkor egyedüliként a városban. Azóta mentik a balesetes, sérült, kidobott állatokat. Macskákat és kutyákat egyaránt. 2010-ben 912 kutya és 76 macska talált új otthont a segítségükkel. Hamar megtelt a menhely és állandó 200 körüli létszámmal dolgoznak. Az Önkéntesek, sétáltatók, adófizetők, adományozók és virtuális örökbefogadók nélkül ezt esélytelen lett volna. Adó 1%-ból tartják fent magukat, nap, mint nap szembesülve azzal, hogy kinőtték magukat. Bizakodva tekintenek a jövőbe és hiszik, hogy az együttműködés sikeres lesz és kevesebb kóbor állat lesz Debrecen utcáin. Tagjaik, dolgozóik erőn felül teljesítenek nap, mint nap! A tagok között a hétköznapi emberek mellett 10 éves gyerekeken át, nyugdíjasokig minden korosztály megtalálható.

A Kutyaház Állatotthon létrehozásában az alábbi szervezetek biztosítottak tevőleges támogatásukról:

1.   Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20.)

2.      Debreceni Közterület Felügyelet (4026 Debrecen, Bem tér 14.)

3.      E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület (4400 Nyíregyháza, Malom u. 18/A.)

4.      Állatbarát Alapítvány (4400 Nyíregyháza, Csatorna út 2.)

5.      Derecskei Állatbarátok Közhasznú Egyesülete (4130 Derecske, Köztársaság út 107.)

6.      Pacsi Kutyamenhely Alapítvány (PAKMA) (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 2.)

7.      Debreceni Kutyaiskola Egyesület (4002 Debrecen, Bayk András kert 54140.)

8.      Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány (4002 Debrecen, Pacikert 112.)

9.      DMJV Idősek Háza (4032 Debrecen, Pallagi út 9.)

10.  Debreceni Egyetem Balásházi János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma (4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1.)

11.  Hunyadi János Általános Iskola (4028 Debrecen, Zákány u. 5.)

12.  Szivárvány Óvoda Debrecen (4030 Debrecen, Monostorpályi út 39.)

13.  Debrecen Városi Televízió Kft. (4025 Debrecen, Petőfi tér 10. Irodaház)

A Kutyaház Állatotthon működtetésében az alábbi szervezetek biztosítottak erkölcsi támogatásukról:

1.      Derecske - Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulás (4130 Derecske, Köztársaság u. 87.)

2.      Báránd Község Önkormányzata (4161 Báránd, Kossuth tér 1.)

3.      Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata (4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 6.)

4.      Bocskaikert Községi Önkormányzat (4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20.)

5.      DEOEC (4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.)

6.      Városi Diákönkormányzatért Egyesület (4028 Debrecen, Dembinszky u. 33.)

7.      Bocskaikert Községi Önkormányzat (4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20.)

A pályázatnak köszönhetően egy új, optimálisan kihasználva 120 kutya és 20 macska befogadására alkalmas, korszerű, Debrecen városához méltó és az Európai Uniós elvárásoknak és szabályozásnak, a higiéniai követelményeknek és az állatvédelmi törvénynek megfelelő menhely felépítése válik lehetővé.

Reméljük, hogy a fejlesztés további nagyobb mértékű adományokat is generálna a fenntartás időszakára, és elérhetővé válhatnának ezáltal a külföldi szervezetek támogatásának elnyerése is. Felépülhetne Hajdú-Bihar megye első macskaháza. Megoldható lenne a karantén kennel a beérkező kutyáknak és az oltatlan kölyökkutyáknak, minimálisra csökkentve ezzel a menhelyen belüli fertőzéseket.

Az állatotthonban kialakításra kerülne egy olyan előadó terem, mely megfelelő helyet tudna biztosítani az iskolás gyerekek foglalkoztatásának és oktatásának, ahol a felelős állattartás, ismeretterjesztés és szemléletformálás kialakítása valósulna meg, módszertani füzetek, plakátok és játékos vetélkedők segítségével, továbbá a természet- és környezetvédelem, egészségtan, valamint fenntartható fejlődés gondolatának továbbfejlesztésével. Így reményeink szerint a jövőben talán sokkal kevesebb állatkínzás történne.

Az alábbi partnereken kívül további együttműködés valósulhat meg közintézményekkel az örökbefogadási napok, kisállat simogatások, bemutatók, oktatások, ismeretterjesztő előadások megtartásával, melyeknek célja a gyermekek állattartási kultúrájának és a gyermekek környezetét szerető, tisztelő, óvó növény– és állatbarát emberi tulajdonságának érdemi fejlesztése:

-        Debreceni Egyetem Balázsházi János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma (4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1.)

-        Hunyadi János Általános Iskola (4028 Debrecen, Zákány u. 5.)

-        Ifjúság Utcai Óvoda (4027 Debrecen, Ifjúság u. 4.)

A lakossági célok tekintetében megállapítható, hogy mivel a település nem rendelkezik megfelelő állatmenhellyel, ezért a régiós és az országos átlag alatt van. A menhely kialakításával javulni fog az itt élők életminősége.

Az ellátási célok tekintetében megállapítható, hogy az Egyesület egyik célja a lakosság részéről jelentkező bejelentéseknek történő megfelelés, így a „csavargó állatok átmeneti elhelyezése, melyet a modern, szakszerűen kialakított menhely képes lesz ellátni.

A környezetvédelmi célok meghatározásakor fontos szempont volt, hogy a menhely képes legyen megfelelni az EU-s és a hazai környezetvédelmi és állattartási előírásoknak.

Ökológiai célokhoz sorolandó a felelős állattartás ismereteinek terjesztésem az ilyen tudatos állattartás elérése és fenntartása.

Számszerűsíthető hatások:

-      a térségben található kóbor állatok számának csökkenése,

-      a befogadott állatok számának növekedése,

-      örökbefogadott állatok számának növelése,

-      ismeretterjesztésbe bevont személyek számának növekedése.

A kialakításra kerülő építmény kapcsán jelentkező számszerűsíthető adatok:

- telkek együttes nagysága 18.762 m2

- 1 db szociális épület, melyben a telepen dolgozók ellátása történik, iroda, étkező, öltöző, zuhanyozó, wc létesül benne. Az épületben helyet kap előadóterem is, amely lehetővé teszi a látogatók számára ismeretterjesztő előadások megtartását. Az előadóterem mellett a látogatók számára két nemű és akadálymentes használatot biztosító wc-k kerülnek elhelyezésre.

- 1 db az állatok ellátását biztosító épület, melyben kerül kialakításra egy orvosi rendelő és egy sürgősségi műtétek elvégzését biztosító műtőhelyiség. Az orvosi ellátást biztosító egység mellett kap helyet a sérült, beteg állatok lábadozója és a kutya és macska elkülönítő helyiségek is. Ebben ez egységben kerül elhelyezésre az állatfürdető is.

- 1 db gazdasági épület, amelyben kialakításra kerül egy eszközraktár, amely a gépek, szerszámok, üzemeltetési segédanyagok elhelyezésére szolgál. Helyet kap benne a száraz élelmiszerek tárolására szolgáló élelmiszerraktár és az állatok etetését biztosító főzőkonyha is. Az épület végében kerül elhelyezésre a macskaház, amelyhez egy nagy alapterületű kifutó kapcsolódik.

- 2 db falazott szerkezetű kutya kennel, a kennelekhez szintén nagy alapterületű kifutó kapcsolódik.

- 9 db gépkocsi parkoló.

Az üzemeltetéshez szükséges további műtárgyak:

- PB gáztartály, amely a fűtéshez és a melegvízellátáshoz biztosítja a gázenergiát

- hulladéktároló, amely a bejárat közelében, fallal elhatároltan konténerekben történik,

- 10 m3 –es zárt szennyvíztároló,

- kerítésen kívülről üríthető, 5 m3 –es állatürülék gyűjtő akna.

Nem számszerűsített hatások:

-      a befogadott állatok egészségének megóvása,

-      a befogadott állatok lelki és mentális állapotának javítása és stabilizálása,

-      a kóbor állatok miatt jelentkező egészségügyi kockázatok csökkenése,

-      az állatok életminőségének javulása,

-      tudatos és felelős állattartók számának növekedése

 

2.3. A projekt megvalósításának kezdete:                        2011 év 06 hó 1 nap

2.4. A projekt megvalósításának befejezése:                  2012 év 05 hó 31 nap

2.5. A projekt elszámolható költségei összesen (Ft)     45.140.839,-

2.6. Az igényelt támogatás összege (Ft)                           40.000.000,-

2.7. A támogatás mértéke (%)                                            88,6116 %

 
Frissen bekerültek
Gazdit keres
  • Dorcas
    Dorcas
    ( / Kutyák)
  • Mufi
    Mufi
    ( / Kutyák)


  • ( / Kölyök kutyáink)
Olvasóink küldték